...ebbe kérném a kávém, mondta, és lekoppantott elém egy ötveneshatvanas évekbeli teáscsoszát. És lassú, macskás mozdulattal visszahevert az ágyba. De hisz – kezdtem – , és akkor álmosan a szavamba vágott, hogy persze tudom, de ebben kérem. Nehéz szokni furaságokat, idővel az ember nem vesződik a hozzászokásokkal. Bevittem a kávét, érdekes módon már rúzsos volt a szája. Nem a kávénak. Neki, aki macskamódra nyúlt el előttem ágyam mértani közepén. No, ez jó, mondta, és ujjaival megölelte a csészét. Forró még mondtam, így szeretem felelte. Lassan átölelte a hajnalt, és álmodó szemmel ivott. Szerettem volna megfejteni álmát, tudni mit lát lelki szemeivel, de van az, van olyan, amikor nem avatkozhatunk be a másikba. Ez a reggel éppen ilyen volt. Megfürdöm, derült fel hirtelen, és magamra hagyott. Elmosogatom a csészéket, gondoltam. Aztán csak ültem. Voltam. Mint egyik csésze a másik mellett. Nem maradt utána, csak egy szájforma rúzsfolt a csosza peremén. Nem mostam el. Ebből szereti, gondoltam És forrón szereti. Van, aki forrón szereti...
...elhiszed a mindennapok dolgait és megfelelsz nekik naponta rohansz mert hajtanak s csak néha van némi megállás én mondom ezt neked aki már átszállt egy lassúbb vonatra legalábbis úgy hittem a tegnapi napig, mert baráti poharazgatás közben és teljesen véletlenül tudtam meg hogy valaki, aki ha nem is állt közel hozzám nincs többé, nyáron még együtt beszélgettünk, a kertben mondta gyere gyakrabban jó ha itt vagy de már nem tudok menni hozzá és el sem tudom mondani hogy ...nem is tudom mit akarnék elmondani...talán ez az a bizonyos öt perc amit szeretnénk visszakérni a Teremtőtől de nem lehet és én holnaptól megint csak rohanok a dolgaim után elhiszem hogy ezek a dolgok fontosak pedig dehogy magunkra figyelni fontos mert senki más nem teszi meg helyettünk csak hisszük de ez nem igaz aztán elmúlunk ebből az árnyékvilágból s jó ha van egy ember aki leírja hozzád fűződő gondolatait amit az életedben kellett volna elmondania de nem tette...no ezek a veszteségek...
...mentem az utcán és találkoztam önmagammal. Hová mégy? kérdeztem. Ezen a mégy-en mindig elcsodálkoznak, merthogy parasztos. Paraszt vagy te, gondolom, de nem mondom, ha nem ismersz egykori, szép szavakat. Szóval, találkoztam önmagammal. És visszakérdeztem, hogy te hová mégy...Csak úgy, a fejem után, feleltük egymásnak, aztán leültünk, és bámultuk a Holdat. Szép volt. Nagy. És vörös. Hívogató. Hallgattunk, és amikor nem, akkor egymással beszélgettünk. Magammal. Csak ültünk, kettesben magammal. Nem mondanám, hogy jó volt -e vagy sem. Olyan sajátos. Olyan meghitt. Tudtam a gondolataim, ki nem mondott kérdéseimre a válaszokat... És ez valamiféle közöset alkotott meg köztünk. Végtére hát, elfárad az ember..., és amikor magam után szóltam, hogy elmégy? visszaröhögött rám egy emlék...
A férfi, akit szeretsz
...a párod olyan, amilyen...Te választottad. Kerested a tökéletest, de nem találtad, mert nincs is olyan. Először is: te sem tudod, mi az, hogy tökéletes. Egyikben ez tetszett, másikban az, harmadikban megint más...Össze kellene gyúrni őket, gondolod, de mivel nem lehet...döntesz valamelyik mellett. Szeretnéd, ha mindig ott ülne melletted, meghallgatna, megkérdezné miben segíthet, hogy levegye terheid gyenge válladról, nem böfögne,nem horkolna, házias lenne, közben meg macsó is, meg gyengéd is...magas legyen és sportos...és folytathatnám a sort...Ideákat, ideálokat tudunk gyártani, de egyszer csak rádöbbenünk, hogy ezekkel kezdjük a férfit megfosztani a férfiasság jellemzőitől..: ( A férfi hódít, versenyez, időnként mehetnékje van, sörrel a kezében ül a meccs előtt és ordít...nem érti, hogy miért kell egy dolgon annyit agyalni ) De! Mindig keresi annak visszajelzéseit, hogy férfi...És tudja, hogyan működik az autó, hogyan kell az elromlott háztartási gépeket megjavítani, hogyan kell bátorságot önteni beléd. Hidd el, nem baj, ha nem kockahasú poszter-reklám...ha, szemüveges, görbe lábú, kopaszodó...A lényeg az, hogy szeressen, védelme alatt biztonságban érezd magad, hogy el tudj bújni gyenge nőként a karjaiban. A Férfi, akit szeretsz - imádnivaló, mert úrrá tud lenni sok női ügyetlenkedésen, mert pillanatok alatt elintézi, amin te sikertelenül görcsölsz, és könnyedén átlát számodra bonyolult helyzeteket. Melegbarna pillantásokkal érezteti vágyát, tudtodra adja, hogy jó vagy neki, ami biztonságot ad neked...mert anyaként (is) ez a legfontosabb számodra...Pontosan tudod, hogy ő a párod, mert egy belső hang mindig felsajdul benned láttára, és minden együtt töltött nappal egyre nő a te vágyad is iránta, bár pontosan tudod...milyen mozdulatodra milyen lesz a válasza...És ez a belső hang néha sikolt az örömtől, hogy ő a tiéd .:-) Ő kell neked...Mert a veszekedések feloldódnak a humorában, mert képes vagy vele a vita kellős közepén felhőtlenül összenevetni... Hátat mersz neki fordítani, mert megbízhatsz benne...
...és ilyenkor érzed, hogy menthetetlenül és visszavonhatatlanul letáboroztál mellette...
. úgy érzem magam, mint egy baba, amit széjjelszedtek, hogy megnézzék mitől működik, de ...összerakni... vagy nem tudtak, vagy nem akartak, vagy elfelejtettek. De működöm, mert érzek. Érzem a fülembe súgó szelet, érzem a napfény cirógatását, érzem a gyermekek ölelését, s a cigimet szívva még azt is, ahogy a lábamhoz göndörödik egy macska. Vigasztalni akar, aztán lassan elhúzódik...merthogy ő is érez. A hangulatomat, ami mindennek nevezhető, csak rózsásnak nem. És nem kér belőle. Megértem. A helyében én se kérnék magamból. De a magam helyében vagyok, s úgy nem szabadulhatok a gondolataimtól, mint ahogy saját árnyékomtól sem. Kattog az agyam, mint a vonatkerekek. Milyen igaz, hogy úton lenni jó. Nekem is vannak útjaim. Bermuda háromszöget alkotnak: lakás, munkahely, vásárlás. A mindennapi mókuskerék. Ebben fogok eltűnni majd egyszer. És valahol már az sem érdekel, hogy senkinek sem fogok hiányozni. Zsuzsával utaztam reggel. Éppúgy, mint a macska, ő is megérezte a hangulatomat, persze nem volt nehéz. Azt mondja, hosszasan állt mellettem, hogy beszálljak a kocsijába, de én nem vettem észre. Szóval igencsak frissítenem kellene az állapotomat. Azt hiszem meg kellene simogatnom a lelkemet, és rászólni magamra...ugyan már rakjam össze babává azt a rongycsomót, ami éppen vagyok. Mert elfelejtettek összerakni. Mert nem tudtak. Vagy nem akartak. Azt hiszem eljutottam valahová...és útközben elfeledtem körülnézni...