Minden reggel a tükör előtt fókuszáltam szemem, az ott fogadó látványra.
A változatlanság biztonságot adott immár időtlenségnek tűnő ideje.
Csak így tudtam élni.
Egyszer megláttam valami mást is a tükörben.
Egy férc darabka tapadt meg rajta felettébb lelkesítő formában.
Talán a felületi feszültség különbségek hatása miatt történhetett.
Próbáltam magamra koncentrálni,
de ebben a férc mindig megakadályozott.
Nem oly rég még felbuggyant volna a most mi lesz kérdése.
De akkor megváltozott minden.
Éreztem, félelmeimet, szorongásaimat lassan felváltja
az úri viháncolások perspektivizmusa.
Azóta is, minden reggel belenézek a tükörbe,
de minden alkalommal csak a férc darabka
jelenlétének biztonságáig jutok.
A minden megváltoztatható érzés,
ezen jelenségen keresztül hatolt
életembe megváltoztathatatlanul.
Ma elérkezettnek láttam a pillanatot arra,
hogy forradalmi tettet hajtsak végre.
Mutató ujjammal –hüvelyk ujjam segítségével –
lepöccintettem a fércet onnan.
A tükör ismét régi tisztaságában tárult elém, agyam is kisimult.
Reggel óta nem tudom levenni szemem, arcom ráncairól.
A kávémat már rég magamnak készítem.
Ma először, a lefolyót ébresztettem vele.
Forró gőz borotválta a mindennapok szennyét.
Naponta egy csésze is elég, a sötét fürdőnek.
Égig törő sikolylepkék röptén tűnődtem.
Nyílik az ajtó, előznek szárnyak, feltört riadás
áramát követem nem várt támadásnak.
Utca zaja harsan, lomha neonfényvágta.
Villódzó árnyak hitetlen csábítással várnak.
Sziréna vészt kiált, minden piros, kék és sárga.
Az éj menedékként álmos fényét kínálja.
Konzervdoboz gurul, utcakövön megkondul.
Valahol széknek lába visítva megfordul,
rajta egy test, rendelést tesz.
Szemben egy szék bámul üresen.
Nem segíthetsz, hacsak kávémat nem készíted.
Ismerős csésze körül remegő levegőben,
hangtalan, hörgő felismerés,
együtt van minden kellék