Molnár G. Krisztina

A Mátra lábánál, Gyöngyössolymoson élek. Az életpályám nagy részét tervező mérnökként töltöttem, több mint harminc éves a kapcsolatom a külszíni bányászattal. Fiatal koromban újságírósodtam, kisebb lapokat szerkesztettem, majd hosszú kihagyás után pár éve kezdtem el ismét írni. Az irodalom mindig nagyon közel állt hozzám, rengeteget olvasok. Tagja vagyok néhány internetes irodalmi alkotó-közösségnek, verseim rendszeresen jelennek meg internetes folyóiratban, magazinban, vagy nyomtatásban. Két éve jelent meg „80 vers” címmel az első verseskötetem. Az elmúlt évben, a gyöngyösi Vachott Irodalmi Kör tagjaival társulva „Szóvetők” címmel adtuk ki első antológiánkat, már dolgozunk a következő kiadványon.

Álarcban

Szürke jelmezbe bújt csont zörög,
testidegen lét kántál imát,
sokszín palást alatt rejtegetem
magam – ez is egy valóság.
Mit hallani szeretnél, tudom.
Görögnek ajkamról a szavak,
csupa konszolidált, fénylő gondolat,
egyenes út, szép és komoly eszmék,
elmélázom – ez is én lennék.
De legbelül szikrát vet a parázs,
a hobó tarisznyából szalonnát szel,
tüzet kotorva dudorász.
Otthon, vagy menedékház?
Dideregve ront rá hajnal,
pirkadat nyújt új álarcot felé,
menekülni késő, hiába szeretné.
Magam mögé bújva
álcázom pőre lelkem,
s hogy ne legyen meztelen,
szürkébe öltöztetem.

Tükör

Kissé megviselt, rozzant remek,
egy-két csorbulás, néhol repedezett,
tompán fénylik, máshol vakfolt dereng,
az ember belenéz és elmereng.

A fiók mélyén hevert
mióta is? Már alig dereng.
Valaha többször néztem magamra,
manapság – isten bűnömül ne rója –
kisebb a késztetés a hiúságra.

Volt-van-lesz, aztán ki tudja,
meddig maradok az idő foglya?
Hosszú futásunk a végtelen útja.
Hol lenn, hol fenn – akár egy libikóka.

Koptatott farmer, álló falióra,
rég volt miénk itt a tér,
vagy ki tudja?
Önkéntes rabságunk minden foltja

nyomot hagy rajtunk.
Zsák és a foltja.
Keserédes lázunk foltjait ma
felidézni vágyunk.

Romhalmaz fölött állunk,
csak állunk – mióta?

Ténferegve

Tétován
Nyom-nyom után tapad az aszfaltra,
csak az irányok oly határozatlanok.
Mintha a jobb után a bal ugyanarra
kavarna, és majdnem kiszámíthatatlanok
a távlatok. De a rövidtávon célszerű
döntések elejtik a fonalat, és görbe
tükröt tartanak eléd, bár már magad
sem tudod, vajon az irányok keresik
az irányt, vagy oda-vissza lépkednek
az okok és okozatok. A legrosszabb,
hogy tudod, az időd szabott. Lehet tétován,
de már jóval előbbre kellene tartanod