Bardócz Lajos grafikusművész

Maczkay Zsaklin író, művészeti publicista elemzése

Bardócz Lajos (1939-) grafikusművész nem tartozik a könnyed művészek közé. Látomásos alkotásai komor, sokszor tragikus hangvételű üzeneteket hordoznak. Mégsem nevezhetjük őket melankolikusnak, mert alaphangulatukat - a szomorúság, a rezignált lemondás helyett – a „mégis” akarása határozza meg. Azt hiszem, legfőbb erejük ebben a „mégisben” rejlik.

Arany Jánostól származik egy nagyon szép szavunk: a néplélek. A kifejezés súlyos mélységeket rejt magában: évezredek kollektív tudását, érték-és szokásrendjét, ízlésvilágát, nyelvünket, s a mindezekkel összekapcsolódó érzéseinket. A munkákat látva, talán egyetértenek abban, hogy a Szervátiusz Jenő – díjas erdélyi művész grafikái ennek a népléleknek a képi kifejeződései. Ebből adódik, hogy alkotásai nagy sikerrel szerepelnek európai kiállításokon, s bejárták a világ távoli pontjait, műveinek legmélyebb, asszociatív rétege – hiánytalanul - mégis csak e közösség viszony-és szimbólumrendszerében értelmezhető.

Egyik első, ikonikus képe, az útját-otthonát kereső ló, az Elcsámborgott, mely a művész saját sorsának a szimbóluma.
A művész Szászsebesen született, és hosszú évtizedeken keresztül az erdélyi képzőművészeti élet meghatározó személyisége volt. Nem csupán alkotóként, de művésztelepek, szabadiskolák szervezőjeként, és főiskolai tanárként is. Mindezt pedig a ceausescu-rendszer idején, amikor – sok művészhez hasonlóan – alkotásaival „csendes ellenállóként” lépett fel a terrorral és a szabad gondolatokat megfojtó ideológiákkal szemben. 1988-ban települt át Magyarországra, de az erdélyi gyökerek mindmáig a legerősebb ihletforrások maradtak.

Az első felmerülő gondolat bennem a grafikákat nézve, a megőrzés. Az idővel szembeni szakadatlan (néha egyenlőtlennek érzett) küzdelem, ami ott feszül valamennyi kép mögött. A Bardócz Lajos egyik kézjegyének tekinthető, különleges felületkezelések, szinte a témavilágtól függetlenül, önmagukban véve megidézik az idő dialektikáját, az idő pusztító-romboló, majd újraépítkező képzetét.
A karcos, olykor „homályba vesző” rajzolatok, a kopott hatást keltő felületek a málló, de egyszersmind a teljes enyészetnek ellenálló sziklarajzokra és archaikus kövületekre emlékeztetnek. Amik úgy tűnnek fel, mint a „leporolt”, mélyről előásott múlt lenyomatai. Ezt az érzetet erősítik meg a különféle mitikus jelek, amik úgy tűnnek fel a figurális alakzatok mellett, mint a régmúltból előbányászott, a ma embere számára olykor nehezen dekódolható üzenetek. Hasonló hatást érnek el a félig olvasható-látható betűk, írás-töredékek, amik titokzatosan kúsznak elő egy-egy ábra mögül.

Bardócz Lajos alkotásainak leggyakrabban visszatérő, emblematikus alakja a sámán. A művész saját elmondása szerint, még a főiskolai évek alatt, múltkutató-őrző küldetéstudata vezette el az ősmagyar hitvilágig, ahol a sámán alakjában fedezte fel saját hitének, világlátásának a közvetítőjét. A sámán, szó szerinti fordításban: ’az ember, aki tud’. Ő az, aki a maga teljességében ismeri a valóságot; a természet és az élet – halál nagy misztériumait. Ezért közvetíthet Ég és Föld között, s ezért állhat a közösség szolgálatába is. Számtalan alakban látjuk őt Bardócz Lajos életművében. Sokszor tűnik fel az elemek szimbólumaként, mint Föld,- Tűz- és Levegő sámán. Máskor e mágikus világ legfőbb jelképeivel együtt kerül ábrázolásra, életfával, stilizált Nap, Hold vagy turulmadár motívumokkal.

A mitikus múlt mellett Bardócz Lajos képei leggyakrabban a magyar történelem eltelt századaiból nyerik tárgyukat. Az ősi mítoszok és hitregék mellett a művész megidézi történelmünk nagyjait: az államalapító Szent Istvánt és a városalapító Szent Lászlót, a törökverő Hunyadi Jánost, Csaba királyfit, a kuruc-kor meghatározó alakjait.

A Bardócz-i grafikák narratív alkotások. Egyik legfőbb jellemzőjük a történetszerűség, a művek mögött meghúzódó epikus sűrítmény. Összefüggő történeteket mesélnek el ezek a képsorok, legyen szó történelmünk egy-egy sorsfordító fejezetéről, akár a személyesen átélt közelmúlt (történelmi jelentőségű) eseményeiről. Epikus jellegükkel függ össze a mozgás, az erőteljes dinamizmus, ami szintén meghatározó jegye Bardócz Lajos munkáinak. Az erő sokszor valamiféle korlátba ütközik, a mozgást egy vele szemben ható (ellenséges) erő veti vissza, lassítja le. Ez a szembehelyezkedés – (közeg) ellenállás átvitt értelmű, a művész saját közegét jelképezi, a mozgást, a fejlődést, a szabad utat gátoló „hatalmat” jeleníti meg. E fenti harcot, szembeszegülést a művész gyakran jeleníti meg ló alakokkal. Akik – a művész üzenetének hordozójaként, - prüszkölve, fújtatva, az erejüket végsőkig megfeszítve, de végül áttörik a korlátokat.

Az idővel kapcsolatos képzetek – mondtuk, - meghatározó elemei Bardócz Lajos alkotásainak. Nem véletlen, hogy kiállításai is többször viselték/viselik az idővel összefüggő címeket. (Időhidak, Sérült idők) A kiállítási anyagok által összegezhető kérdés pedig mindig hasonlóképp hangzik: Hogyan kapcsolhatók össze az egyes idősíkok? Lehet-e hidat építeni a letűnt korok és a ma embere között? Illetve, hogy mitől sérült meg az idő? És ha már megsérült, vajon a rajta esett repedések, sebek begyógyíthatóak-e?