Ütemes kéményfüst hozzád száll,
belátod, a haladás, ha hazamégy.
Szél keni a hangokat, beleremegsz, húzd, hasítsd a vizet.
Világba tekintsz, szívzajosan elvágyódik a kezed.
Puha bársony mögül nézem magam
Meleg barna félszemmel leslek halkan
Érthetetlen bolhacsípés
arcod miért vág grimaszt?
ügyetlen ujjaid mint vájnak húsodba ?
Sima talajon miért esel hanyatt?
Hagyd, hogy hátad mögött
jóindulatú kegyes mosolyok támogassanak.
Tudom…. ne mond, ami neked fáj
neki bolhacsípés. De képzeld el…..
Vas és réz lepel borít
hidegezüstnek dől a hátad
izzó fülhallgatóból dől beléd a csend zaja
kitágul a tér- majd összeszűkül harap
ilyen, mikor egyedül maradsz.
Kényszerből fázol
közel, majd távol
mozgóscsendre táncol
kékesfényűre mázol
csattlakatot rától
forrásból bort merít
drótsálból kabátra terít
maró hálából botot készít
savasvállát térképnek feszít.
Én vagyok az vagy más
Belőlem mi az, mi második
én-ben benne van
pulzálás, hullámzás, amplitudó váltás
Hol, óriás vagyok, hol hangya,
néha második az, ki hatalmas,
majd tompa
Háború ez vagy csak fizika
pólusváltás vagy ritmika
Nézem milyen békés, boldogságban
Hátha megférünk egymásban.
Nyújtózkodom, jól esik
Karom, vállam, tüdőm kitágul,
laza ízületem
vérem vad folyó,
patak, ér
kontinensen át szivárgok, hömpölygők
végül hozzád érek, hajadat úgy simogatom meg,
nem is érzed.
Összebújnak a fák az éggel
végre vége a végtelennek
Beolvad a tűz a jégbe
hatalmas a kicsinységbe
Neve lesz a névtelennek
kegyes lesz a kegyetlennek
Bezárul a nyitvatartó
fejre áll a talponálló
Puhává válnak a kőzetek
egy lépés kell csak
közeledj!
Kényszerből fázol
közel, majd távol
mozgóscsendre táncol
kékesfényűre mázol
csattlakatot rától
forrásból bort merít
drótsálból kabátra terít
maró hálából botot készít
savasvállát térképnek feszít.
.