1.rész - I. fejezet
Kálmán elindult. Beindult péntek este lévén, a szokásos törzshelye felé. Hetente kétszer-háromszor beszaladt, nem volt messze, két sarok. Talán három vagy négy éve jár ide. Régebben otthonülő volt. A társaság miatt váltott. Hiányoztak a szavak, hangos röhögések, hátba veregetés. Hát röhögés kevés volt, hátba veregetés igen, már egy jó ideje biztonságban volt, ismerték. Lassan, kevés szavakkal beszélgettek is. Nőkről, kormányról, fociról. Mielőtt törzshelyére ért volna, betért egy borozóba, változatosság.
Egy fröccs kellemes ebben a „fenetudja” időben. Hárman támasztották a pultot, unalmasan, egy játékgépezett. Kikérte a fröccsöt és bambán figyelt. A pultos szavai lettek hangosabbak.
-Igen, üssön a „ménykű”, ha nem igaz, én Bélától hallottam, hát ismeritek?! Nem kamus. Ráteszi kezét, fölfelé fordított arccal, mintha számolna, és kész. Megjavult.
Kálmánt kezdte felcsigázni ez a dolog. Szerette a furcsaságokat. Odébb, közelebb húzódott. De azok nem folytatták. Erős, értelmes képpel néztek maguk elé. Várt, várt, de nem történt semmi.
-Bocsánat, de az előbb, amiről beszélgettek, ha nem zavarok. Próbált barátságos és egyben jó modorú is lenni. Voltak már tapasztalatai, ha beleszólt egy beszélgetésbe. -Na, mondom – folytatta a pultos, miközben poharakat mosogatott, azzal az okos kis géppel, mely a pohár lenyomásakor vizet spriccel bele – az ember odaviszi a lerobbant eszközt, - videót, porszívót, számítógépet – a pasas ráteszi a kezét és kész. Megjavult, jobb, mint a GELKA. Bár még én sem láttam. Angyalföldön a „Két Köcsöghöz” kocsmában van a törzshelye.
Na, ezen elgondolkodtak. Kálmán hitte is meg nem is. A mai világban minden megtörténhet. Kért mér egy fröccsöt, gyorsan megitta, fizetett. Ideje volt a törzshelyére érni. Ott olyan volt mindig, három feles, három sör. Zárás előtt félórával haza, lezuhanyozott, bekapcsolta a TV-t, elalvásra kapcsolta, 15 perc. Pár perc múlva már aludt is. Álmodott. Egy magas, szakállas alak kézrátétellel félhalottakat, nyomorékokat gyógyított.
Ébredés után nem emlékezett az álmára, csak az érzés, a hangulat maradt meg. A hétfő, szokásos. biztonságos monotonitása. Mobiltelefonokat adott el egy szupermarket kis üzletében. Ne volt nagy forgalom, tudott töprengeni. Ez a kézrátételes dolog. Elhatározta, majd ezt megvizsgálja.
Napok, hetek... (teltek el) ugyanúgy, bár több dolog is tönkrement. Micro, HI-FI, idegesítő. Vitte a maszekhoz, sok pénz, sok gond, zavaró. Elhatározta, irány Angyalföld. Már messziről észrevette a helyet, nem volt nehéz. Szinte tömegnek nevezhető csoport volt a presszó előtt, láthatóan bebocsátásra várva. Néhányuknál hatalmas dolgok, mosógép, TV, porszívó volt a vállukon.
II. fejezet
Persze nem tudott bejutni. Az ajtóig sem jutott el. Messziről azért látta, hogy egy kopasz, kicsit foghiányos, bokszolóarcú irányít. Ez, a forrongó tömeget kicsit lehűtötte. Szépen vártak a sorukra. Így vártak békésen. De az, nagyon lassan haladt. Kálmánnak nem volt türelme. Gondolta, majd eljön legközelebb. Kideríti mi folyik itt. Elindult hazafelé. A szokásos zsúfoltság a buszon, rossz illatú, türelmetlen lökdösődés. Ahogy hazaért, kinyitott egy sört, bekapcsolta a tévét, nézte, de gondolatai elkalandoztak.
Mi lenne, ha olyan gépek lennének, amelyek nem romolnának el soha. Jó lenn, vagy sem? Akkor ki venne újat? Nem kéne annyit gyártani, nem lenne termelés, nem volna munka, összedőlne a rend. Aztán jött a híradó, amely kilökte a gondolatmenetéből. Katasztrófák, terrortámadás, afrikai éhezés…
Másnap munka, viszonylagos forgalom.
III. fejezet
Üldögélt maga elé bámulva és unalmasan rakta szájába a falatokat. Édesanyja előre megfőzte neki egy hétre betárazva, majd mikróban megmelegítette napról-napra. Már majdnem végzett, mikor egy légy kezdett körözni a tányérja felett. Ez bosszantotta. Hogyan került ide, hiszen mindig gondosan bezárkózott, alig szellőztetett, hiszen a város bűze ömlött be minden ablaknyitáskor. Türelmesen kivárta, amíg a tenyere közelébe leszállt a rovar. Lecsapta, gyorsan, pontosan, kimérten. Érezte a légy nedveit kipréselődni a keze alatt. Megnyugodva és kissé undorodva, szemével szalvétát vagy papírzsebkendőt keresve emelte föl a tetemről a kezét. Nem hitt a szemének, pedig szeme előtt történt. A légy, mint a rajzfilmeken, a kilapult kétdimenzióból, a nedvek, mint egy videó visszajátszásában, visszaáramlottak a testbe, az megdagadt, háromdimenzióssá vált. Kicsit próbálgatva a szárnyait, zümmögve arrébb repült, láthatóan teljesen épen. Ez hihetetlen. Nem is ivott. Mi volt ez? Teljesen összeomlott. Ezt el kell mondanom Tibornak, gondolta. De nem hát, hogy lehet ezt elmesélni? Tibor egyetlen barátja volt. Hetente egyszer-kétszer találkoztak, hol itt, hol a kocsmában. Elvált volt, együtt élt valakivel, de érdekes módon erről soha nem beszéltek.
-Na, ezt nem fogja elhinni. Próbálta újra elkapni a legyet, de nem tudta, majd, az el is tűnt, valahova elbújt. Lefeküdt, még egy kicsit zavartan töprengett, de aztán bágyadtan elaludt. Megint álmodott zavartan, valamilyen peres ügy volt, vádlóval és ügyvéddel. Felébredésekor nem nagyon emlékezett, sőt a tegnapi dolog sem izgatta már annyira, talán csak álom volt. Reggeli rutin, be a munkahelyre, szokásos dugó.
A busz sem tudott haladni, hiába volt buszsáv. A mellette álló utas mobilja megszólalt, valami kedves, barokkos zene volt a csengőhang. Kálmán gondolta, neki is változtatni kellene már a régi csengésen. A utas felvette, beszélni kezdett, de akkor egy erősebb fékezés miatt összeértek, az utas hirtelen hallózni kezdett, majd csodálkozva nézte a telefonját –amit Kálmán is észrevett-, az lemerült. Még hallotta is az ember bosszús dünnyögését –ma reggel töltöttem fel-.
Leszállt a buszról, besietett az üzletbe, így is késében volt.
2.rész - IV. fejezet
Az volt a furcsa, hogy ahány telefont megpróbált eladni az, tehát – mesélte Tibornak a kikért sörök között- a csomagolásból kivettem a készüléket, beletettem a kártyát, és semmi, tök halott. Semmi. Se jelzés, se hang, semmi. Aztán az egyik vevő kezébe került a döglött műszer, és azonnal működött. Működött minden, probléma nélkül. Meg is vette. Később egy másik vevővel is kipróbáltam. Ugyan az. Nálam nem, náluk működött. Nem értem mi ez. Tibor, mintha értette volna a dolgot, hümmögött egyet, majd még egyet. Aztán hallgattak. Nem is szóltak többet. Megitták a sörüket és csendben hazamentek. Otthon ugyanúgy, mint az üzletben, ami elektromos készülékhez ért, az attól kezdve nem működött. Nagyon zavarba jött. Másnap be se ment dolgozni, beteget jelentett. Feküdt az ágyán a néma csendben –se rádió, se tévé, se semmi. Mi lesz így? Így marad vagy elmúlik? Vegyen be aspirint?
Később lement sétálni. Nem volt kedve beülni sehova, csak vitette magát a lábával. Nézte a lepusztult, koszos város ablakait, ereszeit. Sok volt a galamb, idegesítette azóta, hogy látta a tévében, hogy mennyi fertőzést hordoznak. Egyszer csak a lába előtt egy döglöttet vett észre a járdán. Gondolta kikerüli, de inkább a lábával arrébb tuszkolta. Érezte és látta, hogy a madár – robbanás szerűen – életre kel, majd hirtelen a magasba repül. Szinte kővé meredt. Mi ez? És akkor eszébe jutott a légy.
V. fejezet
Dögöket keresett. Éjszaka lopakodva, külváros kerületeit járva kereste, kutatta az elhullott, elütött állatokat. Az orra után ment. Elég jól kifejlesztette. Megérezte messziről. Az autóbusz által eltaposott, a villamos kerekei által kettévágott kutyákat, macskákat. Mind életre keltette. Ahogy hozzájuk ért, azok felpattantak és hihetetlen energiával elrohantak.
Most már csak ezzel foglalkozott. Nem dolgozott (úgy is kirakták), ment, megpróbálta még egyszer, de a telefonok a kezében nem működtek. Kollégája, a Sanyi észre is vett valamit (olyan furcsán nézett). Úgy hogy nem ment be többet. Maja megnőtt, szakállat növesztett. Mivel nem dolgozott, pénze (az a kis megtakarított, amit arra tett félre, hogy majd nyaralni megy Görögországba- apadni kezdett. Úgy hogy enni is alig evett, a kocsmába nem járt, le is fogyott.
Így telt el három és fél hónap. Ekkor ötlött fel benne, hogy mi lenne, ha a kapott képességét – amit magában „visszahozásnak” nevezett, de igazából nem firtatta, nem boncolgatta, eredetét, miben létét- elfogadta. emberen is kipróbálná? De, hogyan lehetne úgy megpróbálni, hogy ne legyenek szemtanúk? Képességét nem merné felfedni. Ezen jó sokat töprengett – legalább lefoglalta unalmas napjait, míg az estére várt. Gondolta, bemegy egy kórház bonctani osztályára, hátha. Meg is próbálta, de ott mindig nyüzsögtek az ápolók, hullaszállítók, gyanúsan méregették is, mikor ott őgyelgett. Nem tudott halotthoz férkőzni, így le is tett arról, hogy visszahozzon valakit. Embert.
VI. fejezet
Tibor jött fel hozzá. Látszott a szemében a nem értés. Hozott két sört, próbálta lecsalni a kocsmába, próbált beszélgetni, de hamar elment – valami bajt sejtett. De mondott valamit arról az angyalföldi pasiról, aki a készüléket kézrátétellel javítja, már erről beszél az egész város. Hát, csak el kéne vinni hozzá a rádiómat, vagy a TV-t –gondolta Kálmán, csak jobban telnének a napjaim. El is határozta, hogy vasárnap elmegy az elektromos gyógyítóhoz.
VII. fejezet
Éjszaka a szokásos dögkeresésem közben Kőbányán kóboroltam. Sehol egy elhullott állat. Egy koszos, vedlett csavargót vettem észre az egyik ház kapualjához kuporodva, kartonpapírokba burkolózva. Aludt, részeg volt és nagyon büdös. Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam egy követ, jó nagy utcakő volt, éreztem a súlyát. Körül néztem, senki. Fogtam a követ és amilyen erővel csak tudtam, lecsaptam vele, ahol a fejét sejtettem a papírok, rongyok között. Éreztem a csontok repedését, a hús hasadását, a vér szagát. De nem jó helyen találtam. Felüvöltött és föl akart kelni. Újra lesújtottam. Fejen találtam. Mint egy tojás szakadt be. A lágy részek kifröccsentek. Elhanyatlott, görcsös mozdulatlanságban. Néztem, vártam, csend. Nem hallott meg senki? Kavargott a gyomrom, öklendezni kezdtem, az erőlködéstől könnybe borult a szemem. Reszkető kézzel eldobtam a követ, majd ugyan azzal a mozdulattal megfogtam a kezét. Abban a pillanatban a vére, a nedvei, agya el kezdett visszaáramlani, majd hirtelen felpattant és rám nézett. Akart valamit mondani, de valami nyöszörgésig jutott. Rémült szemei majd kiugrottak. Szinte megdermedtünk mind a ketten, aztán robbanásszerűen elrohant. Vissza se nézett. Hát működik emberen is – gondoltam, könnyeimet leküzdve.
UTÓIRAT Irodalom és Művészet - Internetes Újság - Lap és Könyvkiadó Iroda ©