Újmagyarra fordította Kirov Gábor 2000. márciusában
A mi büszke Szanda várunk első neve Zonda.
Egy oklevél tanúsítja, meg sok mende-monda.
Később, Tinódi a lantos úgy említi: Szonda...
Higgyünk neki, bár szavait össze-vissza fonta!
Négyszázötven éve történt, csendüljön a nóta!
Említésre méltóbb eset nem volt itt azóta.
Lőrinc napját írjuk éppen... Ezerötszáz ötven...
Jelen időnk ama kórhoz képest bíz erőtlen!
Akkor még az ellenségek ellenfélként kűzdtek,
Nyílt csatában, nyílt viadalt nagyon is becsültek.
A szabály bár íratlan volt, elszánt a tekintet,
S betartatott minden pontja – a hír óva intett.
A lovagkor jó szelleme még javában terjed,
Amikor két nemes várnagy bősz haragra gerjed.
Török fogoly kiváltásán támadt vita köztek.
...A nógrádi kék égbolton keselyük kőröznek...
Tisztelt egybegyült közönség mostan lássál csodát:
Tetszhalálból ébred a múlt – élvezd hát a csatát!
Kinyilik szép történelmünk dicső, vastag könyve,
S méltósággal kilovagol két hősünk belőle.
Egyik küzdő Kapitán György, Hollókőröl jöve,
Kettő darab fényes tőrtől csillog széles öve.
Im a másik, Szonda ura – Mohamedben bízik,
Hubiár a neve, s aga, szúros szeme izzik.
De mielőtt felidézzük kettejük csatáját,
Fürkésszük ki a vendégek díszes palettáját:
Vitéz jó Losonci István – ura Hollókőnek,
Gróf Miklós, ki ha nem lenne, e párbajnal lőttek...
Bebek György, Balassi János és Zoltai István,
Zay Ferenc és még vagy három aga van a listán.
Ezek: Amhát, Gyafer és Csirkin – nevük szerint,
Turszon vajvoda pártatlan (mint szokott) most megint.
Deli Husszien és Csető – török zálogadók,
Hanvai Albert és Toldi – ők meg idevalók.
Válogatott igazlátók nagy árgus szemekkel
Követik a harc menetét birkatürelemmel.
Nevük: Adák Jánosi Pál, meg az a Zoltay,
Kinek nevét két év múlva Egerben hallani.
Eskorán Harán basával Deli Málkucs párban
Vigyázza a szabályokat fehér nagy turbánban.
Tisztelt Nagyérdemű! Ha nem pont azt látod,
Mit krónikám mesél neked – tudom megbocsájtod...
Káprázna a szemed a sok csillogó fegyvertől,
Megfájdulna fejed a nagy, morajló tömegtől.
Kanyarodjunk gyorsan vissza a fő eseményhez.
Mit szólsz hozzá hallgatóság e két szép vitézhez?
Pazar méneknek nyergében izgatottan várnak,
Mikor ronthatnak már neki egymás igazának?
Adott jelre a két harcos megindul lovával,
Előreszegezett, éles bajvívó kopjával.
Nocsak! Hubiárnak lova mély, szúrt sebbtől vérzik!
(Edzett csataló ez kérem, mozgásán nem érzik).
Következő ütközetnél Kapitán sisakján
Eltörött a török lándzsa, csónkja lóg mihasznán.
Lovagiasság a szabály! Folytatják tőrökkel
(A magyar e fegyvernemben nem bír a törökkel).
Vértől lucskos a jobb keze, tőrét el is ejti.
Előveszi a másikat, de hamar felejti,
Mert Hubiár sportszerűen átvált buzogányra
(Nem mondhatunk semmi rosszat erre a pogányra).
Szerencsére Kapitánnak bal keze nem suta.
Csapkodják is egymást bízvást – egyik sem regruta!
Előkerül a handzsár is végső megoldásnak,
De erejük immár fogytán, a vértől nem látnak...
Igazmondók közbelépnek. Pont - a harc végére.
A két fáradt, véres harcos könnyebbülésére.
Bajvívókhoz méltó búcsú kezdetét veheti,
S ezután már eszik-iszik mind, ki azt teheti.
Szép, nagy ökör sül a nyárson, Cservölgyön is tudják,
Finom, izgató illatát a kutyák ugatják.
Együtt örül úr és szolga, várnép, jobbágy, béres.
Énekeljünk, együnk-igyunk, szemünk legyen véres!
– Hé te lantos! Mi a neved? – Enyém bíz Sebestyén!
– Akkor sebesen cselekedj, ha hited keresztyén!
Egy arany a jussod fiam, vésd rímekbe nékünk,
S énekeld meg ezt a napot, tudjon róla népünk!
