Imre Dóra

„A mese, mint a lélek tükre, ajtót nyit számunkra belső világunk felé. Fellebbenti a fátylat a való világ színpadáról, amelynek működtetői tudattalan világunk királyai, királynői, sárkányai, boszorkányai, tündérei és mesebeli állatai – az archaikus pszichés struktúrák.” (Antalfai, 2007)

Jung szerint a tudattalan titokzatos világát csak az áttételeken, szimbólumokon keresztül ragadhatjuk meg.
A mesék tudattalan folyamatokat ábrázolnak, így hidat is jelenthetnek a tudat és a tudattalan között. A művészeti alkotások (mese, mítosz, irodalmi művek, festmények, zene) gyökere az emberiség múltjából ered, tehát az ősi időkbe nyúlik vissza. Az alkotók bár variálják, kibővítik az alaptörténeteket, lényegük mégis megmarad. Ez hatással van az olvasóra, hiszen mély, belső, archaikus húrokat szólaltat meg a lelkében. A kollektív tudattalan tartalmai megjelenhetnek negatív érzéseink, félelmeink, szorongásaink által keltett ősképekben (boszorkány, sárkány, szörny), illetve pozitív vágyképekben is (tündér, sellő, csodaerővel bíró növény, állatok, tárgyak). Újra és újra visszatérő motívumok, melyek megtalálhatóak álmainkban, fantáziánkban. (Antalfai, 2007)

Jungi alapfogalmak (Antalfai, 2007)
Persona: A persona az, ami tulajdonképpen nem mi vagyunk, hanem amiről magunk és mások azt gondolják, hogy azok vagyunk, úgynevezett szerepszemélyiség. Az a beilleszkedési szisztéma vagy viselkedési mód, ahogy a világban megjelenünk.
Árnyék: A személyiség azon része, amely összeegyeztethetetlen a tudatosan választott életformával, az a leplezett, elfojtott, többnyire kisebbrendű és vétkes személyiség, amely egészen az állati ősök birodalmáig nyúlik vissza, s ily módon átfogja a tudattalan teljes történelmi aspektusát.
Selbst (mélymag vagy mély-én): Az egész személyiség (tudatos és tudattalan) központját, lényegét értik alatta.
Kollektív tudattalan: Az ösztönöket és archetípusokat magábanfoglaló személyen túli terület.
Anima: A női jelleg megszemélyesítése a férfi tudattalanjában.
Animus: A férfi jelleg a nő tudattalanjában.
Individuáció: Egyeddé válás, önmagunkká válás. Ezért az individuáció szót úgy is fordíthatnánk, hogy önállósodás vagy önmegvalósítás.
Tudat: Tudatos minden, amit az én észlel, tud. A tudat érzékelő és tájékozódó szerv, a világhoz fűződő kapcsolatot értelmezi. A tudattalan képeit, szimbólumait asszimilálja, szavakba foglalja. Funkciói: érzékelő, gondolkodó, érző, intuitív.

A történet röviden
Műfaját legtöbben meseregényként szokták meghatározni, melynek szimbolikus értéke van. A mese világa megmarad, terjedelme azonban hosszabb, így jobban belelátunk a szereplők gondolataiba.
A mű az író kényszerleszállás miatti sivatagban töltött napjait meséli el, melyben megtörténik a találkozás egy rejtélyes kisfiúval, aki elmeséli életét és kalandos utazásait. Mese a B-612-es kisbolygón élő kisfiúról, a rózsájáról, a naplementékről, a majomkenyérfákról, majd útkereséséről hét bolygón, mely felsorolásban hetedik a Föld, ahol a pilótával is találkozott. A különös mesefigurák (király, hiú, iszákos, üzletember, lámpagyújtogató, geográfus) a világ visszásságairól beszélnek. Ezeken a bolygókon tett látogatások mutatják meg a kis hercegnek, hogy hogyan nem szabad élni. A Földön viszont találkozik a rókával, aki elmondja neki, hogy az élet értelme a szeretetben, a kapcsolatteremtésben, a törődésben és az ezek iránti felelősségvállalásban rejlik. Tulajdonképpen egy felnőtté válás történetét láthatjuk, a sivatagban, ami mind az író, mind a kis herceg számára, lehet a gyermeki és a felnőtti perspektívák közötti választani nem tudó, magányos és kilátástalan ember szimbóluma, írja Spronz Péter, pszichológus. A történet végén a kis herceg rájön, hogy rózsája a legfontosabb számára, és felelősséggel kell lennie iránta, így a kígyó segítségével visszatér bolygójára, s az író is megmenekül, a repülő felszáll.

A mese alaphelyzete
A mese alaphelyzete az, hogy egy kisfiú elvágyódik bolygójáról, mert fel akarja fedezni a világot, hiszen bolygóján már magányos, szomorú, ahol egyetlen szórakozása a naplementék szelíd szépségének nézése. Jung egyik fontos fogalma az individuáció, az egyeddé válás, önmagunkká válás. A kis herceg belső motivációja az útkeresés, önmegvalósítás, önmegtalálás. Értelmezhető az identitáskeresés, felnőtté válás folyamataként is. Fájó szívvel hagyta el bolygóját, azt gondolta, hogy nem tér vissza többé. A jól ismert, megszokott világból „elindult világgá”, ami az útkeresés ősi szimbóluma. (Antalfai, 2007) A mese elején a kis herceg még nem elég érett a szerelemre, bár megjelenik a rózsa, akit csodál, sértéseit mégis komolyan veszi. A felszínt, a tüskéket látja, s a mögöttük rejtőző szeretetet még nem tudja meglátni, ezáltal értékelni sem. Ahogy ő is elmondja a mű 8. fejezetében „Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna.”

Szereplők
A kis herceg egy tiszta lelkű, érdeklődő, kíváncsi, a mű elején a rajta kívül álló emberi világról nem sokat tudó, gyermeki naivitással rendelkező személy. Megfogalmazódik a vágy benne, hogy felfedezze környezetét, megismerje az embereket, a világot és ami ekkor még nem tudatosul benne, önmagát is. Így hát útra kel, hogy tapasztalhasson, felnőtté válhasson. Eddigi élettere a B-612-es kisbolygó, amin kívül nem ismeri a világot.
A kis herceg értelmezhető az író gyermeki énjeként is, aki a gyermekkor és a felnőttkor közötti útvesztőben szeretné megtalálni a számára ideális állapotot.
Számos mesében megjelenik a fejlődési szakasznak a komplexusa, amikor az önmegvalósítás Jung szerint valami miatt nem tud megfelelően végbemenni. A kis herceg esetében ez az izolált kisbolygó amin él, ami eddig a biztonság és az otthon volt, most pedig a fejlődését akadályozó tényezővé vált. Bár a kisfiúból férfivá válást a rózsa megjelenése is segíthetné, de az elején a főhős még nem képes arra, hogy önmaga megismerése előtt elkötelezze magát. Gondolatai a külvilág, a bolygón kívüli világ körül forognak. A rózsával ellentétben, aki jól érzi magát ebben az elszigetelt világban, ráadásul még burát is kér maga köré. A herceget a szabadság, a kaland, az utazás vonzza, az ismeretlen, minden lehetséges veszély ellenére.
Az utazás során a tapasztalatai által rájön, hogy a rózsája a legfontosabb az életében, nem kellett volna a kalandot, a boldogságot máshol keresnie, hiszen ott volt az orra előtt. Annak reményében, hogy a rózsa még ott lesz a bolygóján, hogy vár rá, visszatér bolygójára.

 A rózsa motívuma a kis herceg (vagy az író) animájaként értelmezhető. A nőiesség szimbóluma, gyönyörű virág, aki szeretné, ha csodálnák, kiszolgálnák és mindentől óvnák őt. Szereti a kis herceget, de szeszélyessége miatt sokszor sértegetésekben fejezi ki szeretetét, amit a főhős akkor még nem tud értékelni. Kevély virág, ugyanis amikor a kis herceg menni szeretne nem tartja vissza, sőt elküldi, de búcsúzóul elmondja neki, hogy szereti őt, de nem hibáztatja, hogy nem vette észre. Tehát támogatja az útkeresésben. „Isten veled! Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan – tette hozzá. - Idegesítő. Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.”
A szimbólum tehát alapvetően a nőiességhez köthető, ami egyaránt jelképezhet az égi és a földi szférával, a halállal és az élettel kapcsolatos fogalmakat. A műben mindkettővel érintkezik, ugyanis a virág mulandó, de mégis a kis herceg életének értelmévé, életévé válik. Általában még a szépség, a vágy, a szerelem, az élet, a teljesség szimbóluma.
A mese elején a rózsa burát kér maga köré a kis hercegtől, hogy nehogy megfázzon. Ezzel is védi magát, hogy csak messziről csodálhassák. Ez úgy is értelmezhető, hogy még ő sincs kész egy beteljesült szerelemre, hiszen a távolság biztonságot nyújt számára. A búcsúzáskor viszont azt mondja a kis hercegnek, hogy már nincs szüksége a burára, s bevallja érzelmeit.

Az író más néven a pilóta egy átlagember, aki a mindennapi dolgokkal foglalkozik.
A kis herceg felnőtt énjeként is értelmezhető, ugyanis érdeklik a gyermeki dolgok, csak nem tudja kivel megosztani, pedig szívesebben beszélgetne a bankok ablakában nyíló rózsákról vagy a dzsungelekről, elefántokról, mint a számokról, csak hát nincs kivel. Hatéves korában egy őserdőről olvasott, amiben egy óriáskígyó lenyelt egy vadállatot. Ez sokáig foglalkoztatta, s le is rajzolt egy óriáskígyót, ami lenyelt egy elefántot. Majd megkérdezte a felnőtteket, hogy nem félnek e tőle, mire azt válaszolták, hogy miért félnének egy kalaptól. Nem értették őt, s mikor a kis herceggel találkozott, ő rögtön tudta, hogy ez egy óriáskígyó, ami lenyelt egészben egy elefántot. A sivatagi tartózkodás alatt nagyon megszereti a kis herceget, elbűvöli a világa, s történetei, így újra rátalál a benne élő játékos, végtelen gyermekre.
Értelmezhető a pilóta egy apának is, aki racionális és próbálja helyes útra, válaszokra terelni a kis herceget. Az elején nehezen érti meg a különös fiút, majd egyre nyitottabb lesz, befogadóbbá válik. Amikor a kis herceg gyönge, a karjaiban viszi egy kútig, hogy igyon, vigyáz rá és aggódik érte, félti amikor a kígyóval találkozik. A mű végén hagyja elmenni, elengedi, ahogy az apa útjára bocsájtja fiát a serdülőkor végén.

A róka az a szereplő, aki a legtöbb gondolatot adja a főhősnek. Ezek elgondolkodtató és építő információk, amelyekkel könnyebb eligazodni a felnőttkor ködös útvesztőjében.
„- Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”? - Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.”
Ő tereli a kis herceget a helyes útra, de nem erőszakosan, csak sugallva. Ennek az archetípusnak a pozitív aspektusában jelenik meg, a bölcsesség, mindent tudó szellemi magasság képében, aki fejlődésre inspirál és tiszteletet ébreszt. (Ám egy kettősség is ott van benne, ugyanis a rókához a ravasz jelző társul általában.) Megtanítja a kis hercegnek a várakozás, a türelem, a megszelídítés művészetét. Azt a láthatatlan csodát, amihez nem kellenek szavak. Amikor mindennap ugyanabban az időben egy lépéssel közelebb ülsz a másikhoz és ezáltal egyetlen lesz számodra az egész világon. A róka adja át neki útravalóul a mű egyik legfontosabb gondolatát. „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan.”

A kígyó az ördög, a bűn, a halál megtestesítője. „ Fura jószág vagy, vékony, mint az ujjam...” Rossz útra akarja téríteni az embert. Felajánlja a főhősnek, hogy ha haza szeretni menni, vagyis meg szeretne halni, akkor rá bármikor számíthat. Végül ő mérgezi meg a kis herceget, ami által visszatérhet a bolygójára. A kis herceg sem bízik benne, de rá van szüksége, hogy itt hagyja a nehéz testet. „Ne gyere el, semmi szükség rá, hogy végig nézd – mondja a pilótának. Azért mondom... a kígyó miatt. Nehogy téged is megmarjon... A kígyók komiszak. Puszta kedvtelésből is marnak...”

A meglátogatott bolygók lakói
(Akik megmutatják a kis hercegnek, hogy milyen nem szeretne lenni.)

A király az uralkodó típusú, domináns ember. „Hohó! Itt egy alattvaló!” Uralkodni akar mindenen, ami él és mozog és azon kívül is, hogy miért azt ő sem tudja. Általában a hatalom és az uralkodás jelképe, ez a földön elérhető legmagasabb rang, az Isten és a Nap földi megfelelője. Nem a mélymagunk archetípusa, hanem annak kinyilatkoztatott jelképe. Minden archetípusos alaknak megvan a saját „árnyéka”, tehát lehet „sötét” és „világos” oldala. A műben a sötétebb oldal jelenik meg.

A hiú a csak önmagával törődő embert testesíti meg. Elvárja, hogy csodálják, de ő ezt nem viszonozza. „Lám,lám! - kiáltotta már messziről, amikor megpillantotta a kis herceget. - Meglátogat egy csodálóm!”

Az iszákos testesíti meg a motiválatlan, tehetetlen és ebben fuldokló embert. Önmarcangolások közepette, folyton ugyanabba a hibába esik bele. „Azért iszom, hogy elfelejtsem, hogy iszom.” Ez a legfurcsább viselkedés a kis herceg számára.

Az üzletember a fontoskodó embert testesíti meg, akinek mindig fontos dolga van és nem ér rá jelentéktelen dolgokkal foglalkozni. Az viszont, hogy a mi a fontos és mi nem, az szubjektív. Birtokolni szeretne mindent, a csillagokat is.

A lámpagyújtogató az önálló gondolatok nélküli, irányítható, megvezethető, becsapható embertípust ábrázolja. Teszi a dolgát, azt, amit elvárnak tőle. De azt, hogy miért, azt ő sem tudja. Nem keres indokokat, beletörődik sorsába és nem próbál változtatni, sem ok okozati összefüggéseket keresni a történések között. „- Miért oltottad el a lámpát? - Mert ez a parancs. Szörnyű mesterség ez!”

Végül a geográfus, aki egy gondolkodó szereplő, egy szellemi tudásra éhező és ezt gyűjtő személy. Élményei, tapasztalatai viszont nincsenek. Ami nem írható le tárgyilagosan, az számára jelentéktelen. Ő él a legnagyobb bolygón. A kis herceg ezt értelmes munkának tartja, lenyűgözi, hogy a geográfus tudja, hogy hol vannak a városok, tengerek, sivatagok, hegyek. Megkéri a kis herceget, hogy meséljen a bolygójáról, hogy ezzel is bővítse a tudását, ezt is feljegyezhesse. A kis herceg mesél a rózsáról is, de a geográfus ezt nem jegyzi fel, hiszem ő csak azt jegyzi fel, ami maradandó. Itt szembesül a kis herceg azzal, hogy a rózsája múlékony, valamint azzal, hogy az élet nem tart örökké, elillanhat. „Múlékony a virágom - gondolta a kis herceg -, s mindössze négy tüskéje van, hogy a világtól védekezzék! És én magára hagytam otthon!”

Szimbólumok

A bolygó ilyen értelemben a gyermekkor, a jól ismert dolgok, az otthon, a biztonság szimbóluma, ami már „túl kicsi” a kis hercegnek, kezdi kinőni. A mesében is elhangzik, hogy e bolygó, alig nagyobb egy háznál és a csillagászok is csak egyetlen egyszer észlelték, 1909-ben. Sokáig magányosan élt itt, s ezért is szeretne innen kiszakadni és felfedezni a világot. Az elszigetelt gyermekkor szimbóluma.
Fontos megemlíteni, hogy a bolygó/csillag motívuma az istenség jelenlétét, fensőbbségét, örökkévalóságot, halhatatlanságot és reményt is szimbolizál. A kis herceg búcsúzóul csillagokat ajándékoz a pilótának, melyek nevetni fognak. A reményt, az örökkévalóságot adja neki ezzel. „Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd. Mind a barátod lesz. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. Mert én ott lakom, majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken...”

A kisbolygón majomkenyérfák is találhatóak, amik tulajdonképpen értelmezhetőek az árnyék személyiség részeként. A kis herceg elmeséli, hogy a bolygóján vannak jó és rossz növények, amik az elején láthatatlanok, majd gondolnak egyet és hirtelen előbújnak. A majomkenyérfák a legveszélyesebbek, ezeket nem szabad hagyni megnőni, mert akkor elborítják az egész bolygót, s gyökereikkel átlyukasztják. Ennek elkerülése érdekében a kis herceg minden reggel gondosan kigyomlálja a bolygóját és eltávolítja a hajtásokat.
Az árnyék személyiség az én számára elfogadhatatlan vágyakat és tulajdonságokat tartalmazza, amitől az én (ego) veleszületetten védekezni próbál. A belső világunkból érkező késztetések befogadója az árnyék, amely a majomkenyérfák szimbólumában is megtalálható, ugyanis napról napra fennáll a veszélye, hogy elpusztítják a kis herceg bolygóját. Ez értelmezhető a gyermeki én elhagyásának, a komfortzónából való kimozdulásnak, elmozdulásnak, aminek a gondolata már megfogalmazódott a kis hercegben, csak még nem szánta rá magát a tényleges cselekvésre.
A fa egy másik értelmezés szerint az élet-szimbóluma. A világ vertikális egységeinek összekapcsolója, a lombkorona az égi szféra, a gyökér pedig a földi szféra. A majomkenyérfák gyökere feszítheti szét a bolygót, ami jelentheti azt a kis hercegben megfogalmazódó vágyat, ami a jelenlegi életforma megtörésén, és a tapasztalatok, cselekvések, földi dolgok megismerésén alapszik.

Az út/utazás szimbólumát is megtalálhatjuk a mesében, ugyanis a kis herceg hosszú utat tesz meg a hazatérésig. Az út az emberi életnek („életút”) a jelképe, esetünkben az önmeghatározás, önmegtalálás folyamata is.

A bárány a mű elején jelenik meg. A pilóta és a kis herceg megismerkedésének kezdetén a herceg arra kéri a pilótát, hogy rajzoljon neki egy bárányt. Később azt is kéri, hogy rajzoljon még rá egy szájkosarat, nehogy megegye a rózsáját. A bárány az engedelmesség, a jámborság, a szelídség jelképe, legősibb jelentése a termékenységhez kötődik. Ezt értelmezhető úgy, hogy a kis herceg egy bárányt szeretne hazavinni a bolygójára, tehát a gyengédséget, a termékenységet, a szerelmet szeretné beteljesíteni a rózsájával, hiszen már megérett rá. Szájkosarat is szeretne rá, nehogy megegye a rózsát, tehát szeretne finom és szelíd lenni, és mindent megtenni a rózsáért.

Az óriáskígyó szintén a mű elején jelenik meg. Feszültséget, viszályt jelezhet az író belső világában. Ugyanis a felnőttek nem értették meg a rajzát, melyben egy óriáskígyó lenyelt egy elefántot, így a gyermeki énnel való vágyai, fantáziái feledésbe kerültek, száműznie kellett őket a mindennapi életben való boldogulás, beilleszkedés érdekében. De valahol megmaradt benne a remény, hiszen a kis hercegnél is a rajzzal indított, kíváncsi volt, hogy ő megérti-e a belső világát. Mivel a kis herceg érti, így feloldódik ez a felszültség, s újra a felszínre kerülhetnek a rég elfeledett dolgai.

Az ég motívuma is megjelenik, ugyanis mind a kis herceg, mind a pilóta „az égből jöttek”, onnan zuhantak le a Földre. A kis herceg a mű végén pedig oda tér vissza. A tengerhez kapcsolják a tudattalant, a földhöz pedig a tudatosult dolgokat, viszont a kis hercegben az ég értelmezhető a tudattalannak, az elfojtott vágyaknak, amelyeket a földön, a sivatagon mondanak ki, tapasztalnak meg, tesznek tudatossá.

A vulkán szimbóluma is megjelenik, a kis hercegnek három vulkánja van, kettő működő és egy nem. Ez a motívum szoros kapcsolatban áll az isteni világgal. A kitörő vulkán az istenek dühe, büntetésként küldött pusztítás. A természet nyers erőinek kifejezője, „az élet tüze”, amely nemcsak rombol, épít is, ebben a vonatkozásban a termékenységet is jelölheti.

A sivatagot általában az élet ellentét párjaként értelmezik, a pusztulást szokta jelképezni. Ugyanakkor az isteni kinyilatkoztatás, a lelki megtisztulás helyének is tartják. Ezt utóbbit jelentheti a műben. Egyfajta megrekedtség a felnőttkor és a gyermekkor határán, a döntések sűrűjében, egy puszta, ahol nincs semmi, csak te és a gondolataid, a hely ahol megtalálhatod a lelki békédet, az utadat, ahol megpihenhetsz és maradhatsz, amíg belső világod teljes nem lesz újra.

A naplemente a műben fontos szimbólum, a szomorúságot, magányt, a gyönyörű élet fájdalmas múlását jelképezi. A kis herceg, ha szomorú, szereti nézni a naplementéket. Egy nap amikor nagyon szomorú volt, 43 naplementét nézett meg.

Individuáció a mesében

A kis herceg a mű elején naivan, gyermeki lélekkel elhagyva mindent elindul világot látni. Ahogy a legtöbb mesében vannak segítői, társai, akik nem emberi lények, így belső világa, személyisége darabjaiként foghatóak fel. Az identitáskeresés, mely során az eddigi világkép megkérdőjelezése után, különböző hasítások, differenciációk, integrációk árán kialakul egy szilád egység, a selbst kiteljesedése. A herceg visszatér otthonába, de már nem ugyanaz az ember, akit a mű elején megismertünk.
Jung a személyiségfejlődésben 3 meghatározó szakaszt különített el, melyek a különböző archetípusok interiorizációjában valósulnak meg.
Az első az árnyékkal való szembenézés. A vágyak, amelyeket az ember nem él meg, mert összeegyeztethetetlen az általa tudatosan választott életformával. A persona, a szerep-személyiség (maszk), amit az egyén a külvilág felé mutat. A kis hercegnél az árnyék ellentétbe kerül a personával, ami az eddig megszokott életében megjelenő magányban, boldogtalanságban, elvágyódásban fejeződik ki. Az árnyék egyre erőteljesebben tudatosul benne. Még a rózsa sem tudja visszatartani, pedig az ő jelenléte vágyakozással, az újdonság varázsával, csodálkozással tölti el. A mindennapi teendők már nem teszik boldoggá, így megszületik benne a döntés, hogy elhagyja otthonát. Belső ösztönös önkeresési vágya érdekében bármilyen áldozatot képes hozni. Az utolsó napon még megöntözi a növényeket, kipucolja a vulkánokat, de tudja, hogy ha magára hagyja szeretett bolygóját, a majomkenyérfák s egyéb veszélyes dolgok miatt, lehet mire visszatérne már nem találná ép állapotban. De vállalva a kockázatot elindul világot látni. Az árnyékkal való szembesülés tehát lehet a majomkenyérfák megjelenése, ami a bolygó összeroppantását is magában foglalhatja, ami egyszerre vágyakat és félelmet ébreszt a hercegben.

A második lépcsőfok Jung elmélete szerint a férfiban élő nővel való szembenézés. Mindenkiben van egy kis rész, amely olyan géneket, pszichés attitűdöket tartalmaz, amelyek az ellenkező nemre jellemzőek. A szerelmet ezzel magyarázza Jung, szerinte olyankor az ember a szeretett lényre vetíti ki saját belső animáját/animusát. Ez a mese elején még nem tudatosult a kis hercegben, csak a rókával való találkozás alkalmával értékelődött fel benne a rózsája. E lépcsőfok kulcsjelenete a 21. fejezet, amikor a herceg másodszor találkozik a rózsakerttel. Az első találkozás alkalmával csalódott lett és sírni kezdett, ugyanis azt hitte, hogy az ő virága az egyetlen a világon, ezzel ellentétben a földön ott volt előtte ötezer szakasztott ugyanolyan, egyetlen kertben. A rókával való találkozás után visszament a rózsákhoz és elmondta nekik, hogy ők egyáltalán nem hasonlóak az ő rózsájához, ők még semmik, mert őket még nem szelídítette meg senki. „Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallgattam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.” A rózsa tehát a kis herceg saját belső animája.
A harmadik lépcsőfok a Mély-énnel való szembenézés. (Az ember teljessége, a tudat és a tudattalan központja és kiteljesedése.) A kis herceg útja során rájön, hogy az embereknek nincsenek barátaik, mert nem szelídítenek meg senkit, pedig „az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan értékessé a rózsádat.” A sok tapasztalatával az élet és az emberek milyenségéről visszatér bolygójára a rózsájához, aki a legnagyobb kincs számára.

Összegzés

Egyetlen mese sem volt rám ilyen hatással, mint a kis herceg. Már hatévesen magaménak éreztem a történetet, a kis herceg kalandjait, a naplementéit. Az útkeresés és a hazatérés történetét, a fiúról, aki megkerülte a rózsájáért az egész világot. „Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot.” (József Attila)
A mese végén találkozhatunk a halál szimbólumával. A kígyó mérge segíti haza a kis herceget. Ez értelmezhető a régi dolgok elhagyásának, az újjászületésnek a motívumaként. „Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.” A mese mégsem ér szomorú véget, hiszen a kis herceg hazatérhet, na meg ott vannak a nevető csillagaink, amiket tőle kaptunk, s akikre miatta mindig öröm lesz felnézni.