Az írott szónak súlya van. Ha nincs, kár volt leírni.(A kimondott szónak is, sőt a gondoltnak is, de ez most mellékvágány). A próza egyszerűbb, fogsz egy témát, vagy tárgyat, esetleg alanyt és egymás mellé rakod őket, kicsit megbökdösöd, hátha lesz valami. Nyilván nem csak úgy, hanem előre feltett gonosz szándékkal csapdát állítasz egy jótét léleknek, vagy vesztébe küldesz egy rossztét lelket - közben kitalálsz új szavakat , amitől egy bölcsész megriad, mint vágtató paripa a felcsapó kígyó láttán - vagy alkotsz szép szókép-zavarokat,- mint pl. ez a bölcsészes. Szóval így embert és eseményt összegyúrva hógolyóvá meglököd és reméled, hogy lavina lesz belőle, valahol valamikor valakiben. Mondjuk ez a novella. Ha jól sikerül, lesz egy működő lavinád, amire majd mindig hivatkozhatsz.
Vagy, fogsz végtelen mennyiségű szót, jelzőt, főnevet, igét, és mi egyebet - határozói névszót? - ha van ilyened - rengeteg időt, számos életmorzsát - nem ételmorzsát vigyázz - és rakod rakod rakod, mint szorgos hangyasereg, amikorra elmegy a kedved. Ez a regény.
A vers más. A vers nem lavinát csinál, mint a novella, és nem piramis - piramidális - mennyiségű papír fecnit, ami agyonnyom, mint a regény. A vers hegyomlás, égzengés, vihar, tornádó. Nem benned, általad. Pusztító erejű érzelmi zűrzavar, olyan méretű őszinteséggel, mintha ruha nélkül lennél, mintha meztelen lennél, levetkőzve szokást, képmutatást, manírt és mindent ami mögé elbújhatnál. Itt nincs hová bújni. Ha nem ilyen, kár volt megírni. A vers, novella, regény nem csak szavak sora, olyat mindenki tud, egy regénye mindenkinek van, ki kíváncsi rá. A lényeg, hogy elég közel menj. Olyan közel a kobrához, hogy csak a vakszerencséden múlhasson, ha harap, életben maradsz-e. Nincs idő, hely kitérni. És ne számítson, életben maradsz-e vagy sem. Különben nem vagy elég érdekes, különben nem vagy elég közel.
Az utóirat, rendszeresen – frissülő – internetes újság. (szerk.) Rendre közöl kortárs íróktól vereseket, novellákat, kisregényeket, regényrészelteket könnyedebb műfajokban is. Lesz tárca, kroki, vélemény, de nem lesz politika, csak reflexiók a társadalomra, a világra, ránk, emberekre. Közlünk szakcikkeket az emberi kapcsolatok témakörében, vers és más műelemzéseket, kritikákat. Várunk is írásokat mindezen témában és tárgyban, műfaji megkötöttség nélkül. A közlésre alkalmasakat természetesen közzé is tesszük.
Tervezzük, hogy találkozunk is olvasóinkkal rendre, negyedévente, félévente, hogy bemutatkozzunk mi magunk is, nem csak írásink által, de mégis íróként, szerzőként, gondolkodó és véleményt alkotó emberként.
Várjuk az Önök, az olvasók véleményét, akár egyes írásokhoz, akár magához a laphoz, szerkezetéhez, tartalmához, tárgyaihoz. /Brunner Tamás/