Frank Chipolla intéző dokumentumokat tanulmányozott. Orrnyergére igazította intelligens elektronikával beépített szemüvegét – irtózott az implantoktól – és ennek segítségével a képkockák következő rétegeit elérve, egyre újabb dokumentumokhoz fért hozzá. Fejbólintásokkal kiadott parancsai miatt az erős testű, katonásan rövidre nyírt hajú ember, mintha egyetértőn bólogatott volna. Egy új parancs mozdulatainak lendületétől a következő pillanatban nemleges fejrázásba kezdett. Ebben a korban mindennaposnak számított, hogy az emberek szemüket forgatják, fejüket rázzák, vagy épp grimaszolnak, különböző parancsbeviteli implantjaik miatt. És miközben mindezeket tették, hormonműködésüket és érzelmeiket szabályozó beültetéseik megakadályozták, hogy mindezen természetellenes tevékenységek az őrületbe kergessék őket. Ilyen érzelmi regenerátora Franknek is volt, ezt a technológiát még ő is elfogadhatónak vélte – és milyen sokszor meg tudta őrizni ennek segítségével a nyugalmát.
– Az erkölcs is csupán hormonháztartási kérdés. – Ezt gyakran mondta neki Dr. Schubert, aki az implant regenerátorát időközönként feltöltötte és a szoftverét karbantartotta.
Chipolla a Sain Paul-i metró fölé 2055-ben megálmodott tetőteraszos lakások ezreit kiszolgáló karbontorony nyolcvanadik emeletén dolgozott. Az épület az idő tájt vált valósággá, amikor maga az intéző szakma is kialakult. Átvenni a túlterhelt hatóságok munkáját, ehhez már komplett szolgáltatás kellett, e-foglalkozást a társadalom elnevezte belügyi intézőnek. A bűnözők pedig magánkutyának.
A lakás kisebb diszpécserközponttá nőtte ki magát, még egy készenléti szoba is volt a szokásos rendőri feladatokhoz. Ebben most is volt egy hekus, aki szorgosan figyelte a város hírfolyamát. Chipolla egyszerre volt a gazdagok magánhekusa és az állami hatóság alvállalkozója. Habár a testbe épített kütyüket nem különösen szerette, a fülébe épített mikrokomot, mint minden EU-állampolgár, már gyermekkorában megkapta. Amikor ez a hallókürtjébe csippant, levette a szemüveget és metszőfogaihoz koppintotta a nyelvét a beszélgetéshez.
David volt, az egyik bajtársa, exkatona, akit Chippola hívott a cégéhez dolgozni, ezt akarták egyeztetni, de a beszélgetés teljesen más, magánjellegű témák körül kezdett kibontakozni.
– Nem teljesen értelek – mondta Frank –, mármint tudom, hogy van ez a zsivány testvéred, de nem tartjátok a kapcsolatot. Miért téged akar a szindikátus csesztetni?
– Ez így nem teljesen korrekt, mert Paul az utóbbi időben többször is megkeresett. Rám is bízott egy információs csomagot, amit feltöltöttünk, itt van a fejemben. Ettől lettem ilyen népszerű.
– Nem tudom, David. Belecsöppentél valamibe, ami megváltoztatja az átvilágíthatóságodat? A munka miatt kérdezem.
– Alkalmas vagyok, Frank, csak ezt meg kell oldanom. A tesóm nem jelentkezik, az adatcsomagot pedig ma este átadom a megjelölt helyen. Utána már szart sem érek nekik és jöhet a meló! Szóval, segítesz?
– Rendben, cimbora. A régi idők emlékére. Hétre ott vagyok érted és elviszlek, fedezlek, meg ami kell.
Frank pontban hét órakor odagurult a Hydromustánggal David otthona elé. Lepukkant környék volt a Saint Denis mecsetjei közé ékelődött konténervárossal. Valaha egymás tetejére daruzták a fémkockákat és mostanra függőhídak, pallók fémhálója nőtte körbe a bádogvárost. Afroamerikai és távolkeleti arcok fordultak Chipolla felé, szedett-vedett katonai felszerelések és testpáncélok csillantak és, ha nincs az autón az igazságügyi jelzés, talán már menet közben szét is bontották volna. A Frank autója felett repülő, kék LED-fénnyel villogó drón is meggyőző látványt nyújtott. Ezt az irodában ücsörgő kolléga irányította, így máris egyfajta operatív akcióvá vált Paul elkísérése.
A régi barát ledöngött egy fémlépcsőn. Franknél is nagyobb darab, testpáncélos férfi, folyamatosan forgatta a fejét, hogy minden gyanús mozgást kifigyelhessen. Mikor beszállt, David sóhajtott egyet és Frank-kel összeütötték az öklüket.
– Örülök neked, tesó!
– Bár itt kedvelnek engem – jegyezte meg David –, de nem tudom, miként reagálnak erre, hogy beszállok egy magánkutya járművébe! Mindegy is, jövőhéten melóm lesz és beköltözöm az úttorlaszok mögé.
A férfi régen látott széles vigyora bajtársi emlékeket ébresztett Chipollában. David magára húzta a biztonsági ővrendszert, ami több ponton kattant a Mustang érzékelőivel. Elindultak vissza a belvárosba. A barikád önműködően húzódott szét előttük, mikor a Picasso-város felé hajtottak. Frank már akkor besötétítette az ablakot, mikor David beszállt, és most félre is állt.
– Mondom Paul szoftverbubusának a címét.
– Erre nem lesz szükség, David – mondta Frank teljesen nyugodtan és a bal felső négyes fogához érintette a nyelve hegyét.
Az egykori harcostárs megrettenve nézett rá, miközben a Mustang a fejtámlából tűt pöckölt a testpáncél pereme fölött, a tarkójába és nagy dózisú kábítószert fecskendezett a férfi véráramába. David nem kerülhetett a gyűlölködés állapotába, mert máris katatón félálomba került. A maradék utat Dr. Schubert rendelőjébe már szótlanul tették meg.
– A számládon a lóvé, magánkutyus – mondta a szindikátus embere. – Hagyd itt a cimborádat és felejtsük el egymást!
Frank homlokáról az orrnyergére eresztette virtuális szemüvegét és ellenőrizte számlaegyenlegét. Rendben volt. Ránézett a férfiak vezetőjére. Nem először üzletelt a szindikátussal, de mindig lenyűgözte a pökhendiségük. Ez is, mint a háttérben fenyegetően állók; tele volt tetoválva. A hajas fejbőréig beborították a futball klubok emblémáiból és kínai sárkányokból álló színes varrások.
Dr. Schubert titokzatos műszerei között állt, ezek némelyike inkább hasonlított szikére és csontfűrészre, mint informatikai eszközre. Az emberből való adatletöltés bizonyos sebészeti ismereteket is igényelhet.
Frank Chipolla segített lerögzíteni David testét a gyorsbeavatkozáshoz használt fotelbe. A másik ülésen a megkínzott testvér, Paul élettelen teste feküdt. Frank, amikor két napja behozta, nem éppen ilyen állapotban hagyta itt, de ez már nem az ő dolga volt. Elindult a kijárathoz. Az utcáról beszűrődött a drón kék fénye, Frank emlékeiben bizonyos visszhangot okozva, mert ilyen kék fénye volt a bár bejáratának is. Ahol Daviddel a bevetések után újra és újra ittak az örök barátságra.
– Frank! – szólt még utána Dr. Schubert. – Holnap ránézünk az érzelmi chip-jére. Nem szeretném, és rendellenes is lenne, ha erkölcsi érzetei keletkeznének.
– Jó éjt, doktor – intett Chipolla és kilépett az utcára.
Egy pillanatra, egyetlen labilis pillanatra olyan érzése támadt, hogy vissza kellene mennie Davidért. De aztán jött egy hívás az mikrokomján az irodából. Az érzelmi implant visszaszabályozta a felesleges erkölcs- érzeteket és Frank Chipolla intéző beült a Hydromustángba.