fejlec-foto


Molnár G. Krisztina - Tükör

portré

Tükör

Kissé megviselt, rozzant remek,
egy-két csorbulás, néhol repedezett,
tompán fénylik, máshol vakfolt dereng,
az ember belenéz és elmereng.

A fiók mélyén hevert
mióta is? Már alig dereng.
Valaha többször néztem magamra,
manapság – isten bűnömül ne rója –
kisebb a késztetés a hiúságra.

Volt-van-lesz, aztán ki tudja,
meddig maradok az idő foglya?
Hosszú futásunk a végtelen útja.
Hol lenn, hol fenn – akár egy libikóka.

Koptatott farmer, álló falióra,
rég volt miénk itt a tér,
vagy ki tudja?
Önkéntes rabságunk minden foltja

nyomot hagy rajtunk.
Zsák és a foltja.
Keserédes lázunk foltjait ma
felidézni vágyunk.

Romhalmaz fölött állunk,
csak állunk – mióta?

 

 

Vissza